2022. július 31., vasárnap

V. BUDO tábor

A BUDO SE csepregi Aikido Dojo-ja július utolsó hetében tartotta a már hagyományos 5 napos BUDO harcművészeti táborát Csepregen.
A hét során Aikido, Brazil jiu-jitsu és Judo harcművészeti és küzdősport irányzatokba kaptak betekintést a táborozók. A programnak a VMSZC Nádasdy Tamás Technikum és Kollégium tornaterme adott otthont, ahol a már ismerős környezetben a felnőtt és gyermek résztvevők együtt edzettek.

A hétfő ismerkedéssel, játékos vetélkedőkkel indult, a többi napon bemelegítő futással nyitottunk, majd délelőtt két órás, délután pedig másfél órás edzés következett.
A tábor harmadik napján Kőszegen jártunk, ahol egy 12 km-es (Szulejmán kilátó - Pintér tető - Hét forrás - Óház kilátó) túrával erősítettük kitartásunkat és akaraterőnket.
Pénteken, az összes kihívás teljesítése után a résztvevők-teljesítményük függvényében-elismerő oklevelet és ajándékcsomagot kaptak.
A tábor utolsó napján Németh Márk és Ráth Péter az eséstechnikákból vizsgázott, amivel a 11.kyu (citromsárga öv) Aikido fokozatot érdemelték ki.
A harcosok, kicsik és nagyok, becsülettel küzdöttek a nyári melegben, minden résztvevőnek gratulálunk!

Pénteki csoportkép

Köszönjük a meghívott mestereknek, hogy 5. éve örömmel jönnek és bepillantást adnak a különböző harcművészetekbe: Fábián Balázs Brazil jiu-jitsu fekete öves mesternek, Tölgyesi Zoltán 4. danos Judo mesternek, Sziber János 5. danos Aikido mesternek.
Köszönjük továbbá a szülők támogatását: Póczáné Balogh Mónikának a finom muffint, Kiss Dóra Tímeának a sok müzlit és csokit, és Kovács Katalinnak az édességeket.
Köszönjük a támogatást az Andi vegyesboltnak és a csepregi fagyizónak.

További képek:  https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5389037281164088