2013. április 24., szerda

Interjú Yamada sensei-jel

Egy tanulságos interjú Yamada szenszei-jel.

"Yamada Yoshimitsu egyike az Aikido megalkotója, Ueshiba Morihei utolsó közvetlen tanítványainak. Amellett, hogy a New York Aikikai megalapítója, Yamada sensei számos Aikido szervezet technikai vezetője szerte a világon. Joviális ember, aki soha nem habozik, hogy megvédje az Aikidót és gyakorlóinak célját az egyéni érdekekkel szemben. Ismerjük meg az Aikido és a szabadság szerelmesét!

Leo Tamaki: Hello sensei, meg tudná mondani nekünk, hogyan kezdte el az Aikidót?
Yamada Yoshimitsu: (nevet) OK, nem gond.

Leo Tamaki: Tudom, hogy ezt már sokszor megkérdezték…
Yamada Yoshimitsu: (nevet) Igen, igen, már vagy milliószor, de megértem. Az én esetem elég egyszerű: a nagybátyám Tadashi Abe, a franciaországi és európai Aikido úttörője volt. Gyerekkorom óta tudtam az Aikido létezéséről, és bár senki sem kényszerített, hogy gyakoroljam, arra gondoltam, esetleg később majd megpróbálom. A középiskola befejezése után főiskolára jártam, de nem sokkal ezután uchi-deshi lettem – ekkor 18 éves voltam. Nagyon szerencsés voltam, mert egy igazán egyedi kezdet részese lettem. Az első napom uchi-deshiként egyben az első edzésem is volt!

Leo Tamaki: Emlékszik az első találkozására O-Sensei-jel?
Yamada Yoshimitsu: Igen, természetesen. Kilenc vagy tízéves lehettem, amikor találkoztam vele. A nagybátyám apja, aki mérhetetlenül gazdag ember volt, hívta meg őt. Nagy tisztelettel viseltetett O-Sensei és Nakamura Tempu iránt, akiket óriásoknak tekintett, ő volt a szponzoraik egyike. Minden iskola így működött, nagyvállalatok és jótevők támogatták.
Volt egy vállalati fogadás, és mert gyerek voltam, kémkedtem utánuk. Ueshiba sensei tartott egy bemutatót, és annak ellenére, hogy a szórakoztatás volt a célja, mindezt nagyon méltóságteljesen és tiszteletteljesen tette. Itt láttam őt először. Természetesen nem tudtam róla, hogy kicsoda, de később a nagybátyámtól tudtam meg róla dolgokat. Olyan volt, mint egy fekete tornádó, nagyon lenyűgözőnek találtam.

Leo Tamaki: Azért kezdte el az Aikidót, hogy erőssé váljon?
Yamada Yoshimitsu: Persze, fiatal fiú voltam, és ez volt a célom. De hamarosan olyannyira kiábrándult lettem, hogy egy darabig abba is hagytam. Úgy gondoltam, hogy „ez a hülyeség lányoknak való” (nevet). Tinédzser voltam, elmentem boxolni, és azt gondoltam, hogy „gond nélkül meg tudok verni bárkit ezek közül a srácok közül; az Aikido nem működik”. Tehát egy év után körülbelül egy hónapra abbahagytam, de aztán elkezdtem az Aikidót egy másik szemszögből nézni. Úgy tekintettem az Aikidóra, mint a szépség mozgásban való kifejezésére, és ez az, ami visszavezetett az Aikidóhoz. Ettől kezdve soha nem hagytam abba a gyakorlást..."
 Forrás: aikido.hu
A teljes interjút itt olvashatod:
http://aikido.hu/interju-yamada-sensei-jel/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése